A

Ablakos boríték
A boríték előoldalán a jobb alsó sarokban fóliával takart ablak található, így láthatóvá válik a levélre írt címzés.

Adathordozó
Számítástechnikai eszköz (floppy, CD, zip, stb.), amelyen a nyomdailag feldolgozásra kerülő anyagot rögzítik. Lényeges egyeztetni az anyagokat tartalmazó fájlok formátumát, de ezek kezeléséhez szükséges szoftverekkel a nyomdának rendelkeznie kell a munkák elkezdéséhez.

Alak
A kiadvány lehet álló vagy fekvő formátum

Álló boríték
A rövidebb oldalán nyíló boríték (fejben nyitható boríték)

Álló formátum
Álló téglalap alakú, a hosszabb oldalán kötött kiadvány

Árajánlat
Az árajánlatkérés szerint elvégzett nyomdai műveleti és anyaganalízis alapján adott ár- és határidő-ajánlat.

Átdolgozott kiadás
Egy már korábban megjelent mű módosított szövegű kiadása.

Átfutási ido
A kiadvány megrendelésétől a megrendelő igénye szerinti helyre történő szállításáig tartó időintervallum, napokban, hetekben vagy hónapokban kifejezve.

B

Beakasztás
A könyvtest (belívek) beragasztása a táblába (keménytábla esetén) vagy a fedélbe (puhatábla esetén).

Behúzott melléklet
A kiadványba be nem kötött melléklet. Ilyenek például a színes magazinokba betett lapok.

Bekötés
A kiadványba a belívtől eltérő minőségu ívek bekötése különböző formában, különbözo helyekre lehetséges, amely az előállítási költségeket is módosíthatja.

Bélelés
Általában a borítékoknál használnak bélelést

Belív
A könyv jelentős részét alkotó kötészetileg összetartozó egység

Biegelés
Hajtások jelző nyomása, amellyel a kiadvány (például könyvborító) jobb nyithatóságát, vagy (például prospektus, dosszié) könnyebb záródását biztosítják

Brosúra
Könyvnél kisebb terjedelmű, általában irkafűzött kiadvány; más néven: füzet

C

Címnegyed
A könyv első (általában) 4 oldala, amelyben az 1. oldal a szennycímoldal, a második az üres oldal, a harmadik a főcímoldal, a 4. pedig a kolofon vagy impresszumoldal.

Címoldal
A könyv harmadik oldala, a címet, a szerzőt és a kiadót vagy emblémáját (ha van) tünteti fel.

CMYK
Négyszínnyomás; A színes képeket a négy alapszín segítségével lehet felbontani, illetve kinyomni. Az alapszínek: cián (cyan, C), bíbor (magenta, M), sárga (yellow, Y), fekete (black, B).

Cromalin
Színbontott (levilágított) filmekről fotótechnikai eljárással készített, a kolor nyomtatás színhelyességéhez szükséges ellenőrző "nyomat".

D

Diapozitív:Képeredeti

Digitális proof
Adathordozóról digitális eljárással készített próbanyomat, kolor nyomtatás színhelyességének ellenőrzésére

Direkt szín
Színminta vagy Panton-szám alapján meghatározható szín.

Dombornyomás
(Réz) domborvésetről vagy (cink) kliséről préseléssel készített nyomat

E

Egyenkénti csomagolás
A kész kiadvány egyesével nylon-zacskóba csomagolható. Amennyiben ezt kéri, kérjük jelölje meg a megrendelésnél.

Ellenőrző nyomat, korrektúra
1. A tördelt levonat; 2. digitális proof (IRIS); 3. Cromalin; 4. Kékkópia; 5. Szemleív

Előzék
Keménytáblás könyveknél a könyvtestet a táblához rögzítő - a belíveknél magasabb grammsúlyú (rendszerint 120-150 grammos) papírból készülő, általában nyomatlan - lappár

Eredeti anyag
Szövegeredeti: olyan szöveges anyag, amely fotózható, illetve szkennelhető eredetiként kerül felhasználásra; Képeredeti: ránézeti pozitív papírkép vagy diapozitív, jellegét tekintve vonalas és tónusos lehet

Élmetszés
A körbevágott könyvtest oldalait vagy a vágásban, vagy a lábban, vagy a fejben vagy akár mindhárom oldalon színezik.

Élofej
A szedéstükör élén a szövegfolyamtól léniával vagy üres felülettel elválasztott információs terület. Jellegzetes megoldása lexikonoknak, enciklopédiáknak, szótáraknak, tudományos kiadványoknak, nem ritkán irodalmi kiadványoknak is.

F

Fájlformátum
Lényeges egyeztetni az anyagokat tartalmazó fájlok formátumát, az ezek kezeléséhez szükséges szoftverekkel a nyomdának rendelkeznie kell a munkák elkezdéséhez.

Fedél
Puhafedelű (más néven kartonált) könyvek - 180-300 közötti grammos kartonból készülő, többnyire nyomott és felületkezelt - borítója

Fejezetcímoldal
Egy fejezet címét tartalmazó oldal - megrendeloi utasítás hiányában - minden esetben páratlan (jobb) oldalra kerülő anyag

Fekvo boríték
Hagyományos (hosszabb oldalán) nyíló boríték

Fekvo formátum
Fekvő téglalap alakú, a rövidebb oldalán kötött kiadvány

Felhasználás
Egyes nyomdai kiadványok felhasználási területe speciális gyártási folyamatokat igényel. Ezért pl. kültéri felhasználású termékek megjelölése lényeges a nyomda számára. Ilyen esetekben a kiadványt (pl. plakát) megfelelő, tartós festékkel célszeru készíteni.

Felületkezelés
Fóliázás, lakkozás: meggátolja a festék lehúzódását, erősebbé teszi a papírt. Anyaga szerint műanyag, optikailag fényes vagy matt változatban létezik.

Fémfóliázás
A kiadvány fedelének egyes elemeit (például: szerző nevét, a mű címét vagy egy emblémát) élénk színu fémfóliával préselik be a fedélbe.

Festék tartóssága
Egyes nyomdai kiadványok felhasználási területe speciális gyártási folyamatokat igényel. Ezért pl. kültéri felhasználású termékek megjelölése lényeges a nyomda számára. Ilyen esetekben a kiadványt (pl. plakát) megfelelő, tartós festékkel célszeru készíteni.

Flexo
Magasnyomtatási forma, főként a csomagolóanyag-iparban elterjedt műanyag, celofán és fémfóliák nyomtatásánál használatos, erre speciálisan kialakított hajlékony (flexibilis) nyomóformával.

Fóliázás, lakkozás
Felületkezelési eljárás. Meggátolja a festék lehúzódását, erősebbé teszi a papírt. Anyag szerint műanyag, optikailag fényes vagy matt változatban létezik.

Forma-lakkozás, -fóliázás
Felületkezelés az oldalnak csak egyes, meghatározott részein.

Forrásfájl
A kiadvány eredeti (első) számítástechnikai feldolgozási formátuma

Függelék
Egy könyvnek a főszöveget követő, azt kiegészíto része. Általában statisztikákat, táblázatokat, vagy egyéb - a főszövegben terjedelmességük miatt nehezen elhelyezheto - szövegeket, dokumentumokat tartalmaz.

Fül
A védőborító, illetve a kartonfedél behajtott része. Fotó, életrajz, tartalmi összefoglaló, ár, vonalkód, stb. kerülhet rá.

Füzet
Könyvnél kisebb terjedelmu, általában irkafűzött kiadvány; más néven: brosúra

G

Gerinc
A kiadvány ragasztott oldala. Könyv esetén a szerző nevét, a címét, a kötetszámot és a kiadó emblémáját szokás feltüntetni rajta. Folyóirat esetén általában a cím, évfolyam, megjelenési szám kerül rá.

Gömbölyített gerinc
Keménytáblás könyvek gerince lehet egyenes vagy gömbölyített. 160 oldalnál kisebb terjedelmű könyv esetén a gömbölyítés nem igazán érvényesül

Göngyölt hajtás
A bekötött melléklet kétszer vagy többször a kötés felé hajtott

Grammsúly
A papír vastagságát az egy négyzetméterre eso grammsúllyal jellemzik. A volumenizált papírok vastagságukhoz mérten könnyebbek

H

Hajtás
Egyszeri hajtás - 4 oldalra - meghajtott ív

Hajtogatás
A kinyomott íveket a kiadvány végső méretére kell hajtogatni

Hibajegyzék
Különálló lap, amelyen a kiadvány nyomtatási hibáinak helyesbítése található. A könyv eredeti vagy újabb kiadásakor mellékelik a könyvhöz, egyes esetekben bekötik, máskor csak behúzzák a kiadványba.

I

Impresszum (kolofon)
A kiadvány címnegyedében vagy végén elhelyezett önálló oldal, amely a szerzői jog, a kiadó és a nyomda főbb adatait tartalmazza.

Imprimatúra
Nyomás engedélyezése, jóváhagyása; Végső levonat a kinyomtatott anyagról

Inzert
A könyvhöz tartozó, de kötészetileg önálló melléklet

IRIS-proof
Az adathordozóról készített színes próbanyomat közelítően mutatja a színeket, a nyomtatásnál nem tekinthető mérvadónak. Más néven digitális proof.

Irkafuzés
A kiadvány gerincén elhelyezett két vagy több kapocs, amely a kiadvány összefogását szolgálja. Minimálisan 8 oldalas, legfeljebb - a papír vastagságától függően - 80-112 oldalas munkáknál alkalmazható

ISBN szám
Könyvek nemzetközi (UNESCO) 10 számjegyu azonosító száma. A nemzeti ISBN irodától (Országos Széchenyi Könyvtártól) kell kérni a 224-3753 telefonszámon. A könyvnek általában az impresszum (kolofon) oldalán szokás elhelyezni.

ISSN szám
Időszaki kiadványok és sorozatok nemzetközi (UNESCO) 8 számjegyű azonosító száma. Az ISBN számhoz hasonlóan, csak a 224-3754 telefonszámon lehet igényelni.

Ív
1 ív papír = 16 oldal (meghajtva)
Íves nyomás
Ívre vágott papírra történő nyomtatás

J

JPEG formátum
Alkalmazásával eredeti méretében és minőségében tekinthető meg a képanyag.

K

Kapitális
Keménytáblás könyvek gerincének élén és alul, a sapkát eltakaró keskeny szalag; oromszegő

Kartonált könyv
Puhafedelű könyv, borítója kartonból készül.

Kasírozás
Papírnyomat, kinagyított fotó, plakát, stb. szürkelemezre, muanyagra, fára, stb. való felragasztása.

Kékkópia
A felmontírozott filmekről készített kópia, a szöveg, illetve az illusztrációk mérete és a kivágása, az oldalak sorrendje ellenőrizhető rajta.

Keménytáblás könyv
Olyan kiadvány, amelynek a fedele 1,5 - 3,5 mm vastag kötészeti lemez egészpapír, egészvászon, félvászon, műbőr vagy bőrborítással.

Képfelbontás
A nyomandó kép részletgazdagságának mértéke. Két változata van: 1. Digitális feldolgozásnál egysége a dpi (dots per inch), vagyis az egy hüvelykre (inch) jutó pontok száma; 2. Fotótechnikai (hagyományos) feldolgozásnál egysége a raszter, vagyis az egy négyzetcentiméterre jutó pontok száma

Kereszthajtás
A kétszer (egymáshoz képest keresztben) meghajtott ív, amely 8 oldalas terméket eredményez.

Két hosszanti (paralel) hajtás
A papíríven két párhuzamosan elvégzett hajtás, mely lehet göngyölt (egymásba hajtogatott) vagy harmonika (leporelló).

Kifutó
A papír széleit (a vágott méretet) elérő kép vagy tónus.

Kilövés
A kiadvány oldalainak elhelyezése az íven. A végleges formátumra való hajtogatásnál, az oldalak megfelelő sorrendben követik egymást.

Kódszám
A megrendelő által megadott egyéni termékkód

Kolofon
A kiadvány címnegyedében vagy végén elhelyezett önálló oldal, amely a szerzői jog, a kiadó és a nyomda főbb adatait tartalmazza.

Korrektúralevonat
A kézirat szedett (általában tördelt) formája, amelyen a javítások elvégezhetők

Könyvjelző
A könyv körülvágott méreténél valamivel alacsonyabb és jelentősen keskenyebb, 120-180 grammsúly közötti, egy vagy több színnel nyomott papír. A könyv rövid ismertetését vagy reklámot szoktak elhelyezni rajta a kiadók.

Könyvjelzőszalag
A sapka és az oromszego közé ragasztott szalag. Színe többnyire megegyezek az oromszegő színével

Kötegelés
A nyomdai termék (főként) újság egységcsomagjainak (általában műanyag) zsineggel való összefogása

Köteles példány
A nemzeti könyvtáraknak, Magyarországon az Országos Széchényi Könyvtárnak járó kiadványmennyiség. Könyvbol 6, periodikákból 12-18 példány illeti meg az OSZK-t. A nyilvántartásuk az ISBN, illetve ISSN számok segítségével történik

Kötészet
Nyomdai műveletcsoport. Főbb típusai: cérnafűzés, irkafűzés (gerincragasztás), táblakészítés, ragasztókötés, normál és dupla spirálozás, stb.

Kötészeti lemez
Kemény, merev anyagú papírlemez, amely a könyv merevítését, erősítését szolgálja. A keménytáblás könyveknél papír, vászon vagy bőrborítású. Vastagsága 1,5-3,5 mm közötti.

L

Lakkozás
Felületkezelési eljárás. Meggátolja a festék lehúzódását, erősebbé teszi a papírt. Anyaga szerint műanyag, optikailag fényes vagy matt változatban létezik.

Lehúzódás
Nyomaton a festék elkenődése

Leporellóhajtás
Olyan párhuzamos hajtások, amelyek párosával kerülnek egy lap azonos oldalára.

Levilágítás
Nyomdai feldolgozásra (lemezmásolásra) alkalmas filmek készítése

LWC
Minimális fatartalmú papírtekercses kiszerelésben rotációs nyomtatáshoz.

M

Magasnyomtatás
Hagyományos nyomtatási forma, a nyomófelület a nyomólemez síkjából kiemelkedik. Az ellenforma (az úgynevezett matrica) ólommal való kiöntéséből keletkezik a nyomóforma.

Megjelenés gyakorisága
Kérjük adja meg, hogy az Ön által megrendelt termék milyen gyakran jelenik meg: pl. egyszeri megjelenésű, esetleg időszakos kiadvány (periodika).

Melléklet elhelyezése
A kötött könyveknél a belív után vagy az ívek közé elhelyezett 4-8 vagy magasabb oldalszámú, általában a belív papírjánál jobb minőségű papírra készülo ívegységek

Mélynyomtatás
A nyomtatásnál a nyomóforma síkjánál mélyebben elhelyezett üregekből (tölcsérekből) kerül a festék a papírra. Az üregek kémiai úton történő maratással kerülnek kialakításra.

Montírozás
Oldalfilmeknek - a nyomólemez méretével egyező - hordozófilmre történő szerelése, a kilövésnek megfeleloen

Munka megnevezése
Az Ön által adott megnevezésre tud később hivatkozni.

Műnyomó papír Krétázott, simított papír - főleg képes (fotós, grafikus) anyagok nyomtatására. Fényes és matt változata ismeretes.

N

Negatív film
Negatív nyomtatási eljáráshoz szükséges film.

Négyszínnyomás (CMYK)
A színes képeket a négy alapszín segítségével lehet felbontani, illetve kinyomni. Az alapszínek: cián (cyan, C), bíbor (magenta, M), sárga (yellow, Y), fekete (black, B).

Nyers méret
A nyomásnál használatos, vágatlan papírméret. Ezt körülvágva kapjuk a kiadvány végleges (vágott) méretét.

Nyomdai alapszínek
A 4 nyomdai alapszín: cián (cyan, C), bíbor (magenta, M), sárga (yellow, Y), fekete (black, B); rövidítve: CMYK

Nyomtatás
Többféle nyomtatási eljárás létezik, pl. ofszet nyomtatás, mélynyomás, magasnyomás, szitanyomás. A papírt lehet színén (Schöndruck) ill. fonákán (Wiederdruck) nyomni.

O

Ofszet nyomtatás
Síknyomtatás, vagyis a nyomólemez fotótechnikai eljárással kerül elkészítésre, se kiemelkedés, se mélyedés nincs a lemez felületén.

Ofszet papír
Mázolt bevonat nélküli papír, elsősorban szöveges kiadványok nyomtatására

Oltárhajtás
Kétszer (dupla ajtószeruen) szembehajtott papírív

Oromszegő
Keménytáblás könyvek gerincének élén és alul, a sapkát eltakaró keskeny szalag

P

Pagina
Oldalszám, amit a kiadvány oldalain alul vagy felül helyeznek el.

Paletta
Más néven: raklap.

Palettamagasság
Kérjük adja meg a paletta magasságát, mert különböző raktárak a helyiség méretei miatt különböző magasságú palettákat tudnak fogadni.

Pántolás
A nyomdai késztermék egységcsomagjainak általában műanyag pánttal való összefogása.

Papírfajta
A nyomtatási eljárás igényeinek megfelelő papír, például: ofszet, műnyomó, plakátpapír, mélynyomó, biblianyomó, újságnyomó ívpapír, stb.

Papírméret
A papír méretét mm-ben adják meg, szélesség x magasság formában

Papírnév
Az egyes papírok - gyártók által adott - fantázianeve.

Papírtípus
A nyomtatási eljárás igényeinek megfelelő papír, például: ofszet, műnyomó, plakátpapír, mélynyomó, biblianyomó, újságnyomó ívpapír, stb.

Paralel hajtás
A papíríven két párhuzamosan elvégzett hajtás, mely lehet göngyölt (egymásba hajtogatott) vagy harmonika (leporelló).

Páratlan oldal
Páratlan számozású, a nyitott termékben jobbra elhelyezkedo oldal

Párnázás
Kötészeti eljárás, reprezentatív kiadványok (elsősorban agendák) tábláinál használatos

Páros oldal
Páros számozású, a nyitott termékben balra elhelyezkedo oldal

Passzer
A raszterpontok illeszkedése a nyomaton.

Passzerhiba
Nyomaton észlelheto hiba, mikor a 4 alapszín nem fedi le teljesen egymást

Pausz
Csak szöveget tartalmazó kiadványok esetében alkalmas másolóeredeti, a nyomólemez készítéshez.

PDF formátum
Nagyobb terjedelmu szöveges anyagok leggyakrabban használt tömörített file-formátuma. Alkalmazásával eredeti méretében és minőségében tekintheto meg egy anyag.

Példányszám
A kiadvány egyszerre megrendelt példányainak száma.

Perforálás
A papír előírt helyén szaggatott késsel való beütése a le, ki vagy széttéphetőségének elősegítésére

Pozitív film
Pozitív nyomtatási eljárásnál lemezmásoláshoz szükséges nyomdai film

Precíziós beragasztás
A kiadvány egy meghatározott, pontosan kijelölt helyére történő beragasztás.

R

Ragasztókötés
Puhafedelű könyveknél alkalmazott kötési eljárás

Ragasztott melléklet
A kötött könyveknél meghatározott helyre (ívek vagy lapok közé) ragasztott egy lapos vagy egy ívegységnyi melléklet.

Raklappántolás
A raklapra rakott nyomdai egységcsomagok pántolása műanyag vagy fémszalaggal.

Raszter
Fotótechnikai (hagyományos) feldolgozásnál a képfelbontás egysége a raszter, vagyis az egy négyzetcentiméterre jutó pontok száma.

RGB-színek
Additív, vagyis összeadó színképzés alapszínei. A vörös (Red), zöld (Green) és kék (Blue) egyenlő arányú keveréssel fehér színt adnak. A számítógépes képernyokön ezeket a színeket használják, nyomdai feldolgozásra a CYMK színek alkalmasak.

Riccelés
Öntapadó címke olyan körülvágása, amely a címke hordozóját nem éri el. Ricceléssel érhető el, hogy a címkék a hordozó papírról egyenként leszedhetők legyenek.

S

Saját borító
A belívekkel azonos papírból készülő borító. Irkafűzött vagy gerincragasztott periodikák, füzetek esetén használatos.

Sapkázás
Keménytáblás könyveknél a szálfelsütéssel összefogott könyvtest gerincére ragasztott papír.

SC papír
Fatartalmú mázolt papír, döntően magazinok nyomtatásához, ehhez illeszkedő (alacsony) grammatúrával.

Speciális méret
Bármely, a szabványtól különbözo méret

Spirálkötés/spirálozás
Kiadvány kötését kiváltó egyszerű és gyors eljárás, mely kis, kézi berendezéssel is elvégezhető. Lehet egyszeres vagy dupla, különféle anyagú (műanyag vagy fém), különféle színű és átmérőjű (a kiadvány vastagságához illeszkedően).

Stancolás
Egyedileg készített késformával a nyomatot a kívánt formára vághatják, illetve kívánt részek belőle kivághatók.

Sz

Szalagozás
Többkötetes kiadványok összetartozó köteteit rendszerint szalaggal fogják össze

Szálfelsütés
Keménytáblás könyveknél minden esetben, puhatáblánál igényesebb kiadványoknál alkalmazott kötészeti könyvtest-képzési eljárás.

Szálirány
A nyomdai munkák során figyelembe kell venni a szál- vagy rostirányt, a papír tulajdonságát ugyanis ez is befolyásolja. Lehet hossz és keresztszálirány.

Szalmiák
A felmontírozott filmekrol készített kópia, a szöveg, illetve az illusztrációk mérete és a kivágása, az oldalak sorrendje ellenorizhető rajta; más néven: kékkópia.

Szemleívv A könyv kinyomtatott íveinek kötése előtti ellenőrzését szolgáló, már nyomtatással készülő nyomat.

Szennycímoldal
(1) A könyv legelső oldala, mely csak a könyv címét és a szerző nevét tartalmazza.
(2) A kiadványt részekre, illetve fejezetekre tagoló oldalak

Színminta-katalógus
A nyomdai festékek, könyvvásznak ill. papírok színmintáit tartalmazza.

Színrebontott film
A nyomóforma készítéséhez a 4 nyomdai alapszínre bontott filmek szükségesek. Ezek felhasználásával készíthetők el a nyomólemezek.

Szitanyomás
Szitaforma felhasználásával végzett nyomtatás, a festék fedőrétegként kerül fel a szitahordozóra.

Szürkelemez
Kemény, merev anyagú papírlemez, amely a könyv merevítését, erősítését szolgálja. A keménytáblás könyveknél papír, vászon vagy bőrborítású. Vastagsága 1,5-3,5 mm közötti.

T

Tábla
Kemény, merev anyagú papírlemez, amely a könyv merevítését, erősítését szolgálja. A keménytáblás könyveknél papír, vászon vagy bőrborítású. Vastagsága 1,5-3,5 mm közötti.

Táblaborító
Keménytáblás könyveknél a táblát borító nyomott és általában felületkezelt (lakkozott vagy fóliázott) papír, vászon, mubor, stb.

Tekercs / rotációs nyomás
A papír tekercsben kerül a nyomógépre feldolgozásra

Terjedelem
A kiadvány összes számozott oldalának mennyisége

Térképlap mérete
Amennyiben a megrendelt kiadvány térképet tartalmaz, annak méretét is kérjük megadni.

Tördelt levonat
A tördelési, szerkesztési előírások, és a helyesírás ellenőrzése céljára készített korrektúra

U

Utcaregiszter
Amennyiben a megrendelt kiadvány térképet tartalmaz, ahhoz tartozhat utcanévjegyzék, más néven utcaregiszter.

V

Vágójel
A vágott méreten kívül a filmen elhelyezett jel, mely a kötészet számára mutatja a vágás méretét.

Vágott méret
A kész nyomdai termék mérete. Keménytáblás könyvnél a könyvtest méretmegjelölése.

Vasalt sarok
Különleges kötészeti megoldás. Reprezentatív naptáraknál alkalmazzák

Védőborító / envelop
A kötött könyvtestet borítja, 5-10 cm-rel ráhajolva a két könyvtáblára. Általában nyomott, felületkezelt, 120 és 180 g közötti grammsúlyú műnyomó vagy pausz papír, ritkábban celofán.

Verziószám
A nyomdai anyagokat tartalmazó fájlok írásakor használt szoftver verziószáma.

Vízjel
A papírgyártáskor a papírba elhelyezett (például: márka, cég) jel, mely a papíron fény felé átnézve látható.

Volumenizált papír
Papírgyári eljárással könnyített (laza rostszerkezetű) papírok, melyek vastagabbak a vele azonos grammsúlyú papíroknál.

Vonalkód
Lézertechnikával olvasható, vonalakból álló jelsorozat. A vonalkód a termék EAN kódját jeleníti meg. Az ISBN vagy ISSN számmal ellátott termékek (könyvek, periodikák, stb.) EAN kódját az ISBN, illetve az ISSN számból kell képezni.

W

Werk
Színes nyomógép nyomtató egysége. Ahány szín nyomására alkalmas a gép, annyi werkes.

Zs

Zsugorfóliázás
A nyomdai késztermék egységkötegeinek fóliába való csomagolása.